"Emlékezzetek, csak annyit kérek tőletek,
Emlékezzetek milyen volt és milyen lehetett volna veletek.
Emlékezzetek, s kérlek ne felejtsetek.
Emlékezzetek és a végen túl is szeressetek.
Emlékezzetek s akkor talán örökre veletek lehetek."
Drága Gabika !
Már minden szerettem a csillagok közt jár,
onnan néz le rám, sok könnyező szempár.
Onnan hallik sóhajuk, ha szomorúnak látnak,
s ha az ég felé csöndes imaszavak szállnak.
Már minden óvó kezek elengedték kezem,
így magam védem magam az élettel szemben,
ami olyan kegyetlen, s néha olyan lelketlen,
hogy vele szemben én is csatát vesztettem.
Már csak egy valaki az mely megmaradt nekem,
már csak ő az ki támogatja sorsom, életem,
már csak ő hiteti el velem, hogy léteznem kell,
akkor is, ha értem sírnak a mennyben odaát.
SZOMORU SZIVVEL.
FÁJDALOMMAL,SZERETETTEL ÉRTED.
Emlékezem...
Szívünkbe markol az emlékezés,
de emléked örökké bennünk él.
Fájó szívvel gondolok Rád !
Szeretettel emlékezem !
Egyetlen, Imádott ki8ncsem !
Soha nem voltam kész erre.
Soha nem gondoltam, hogy a halál lesz az,
aki elragad Tőlem.
És nem, azóta sem vagyok ugyanaz.
Nem vagyok egész,
Nem vagyok teljes,
Néha már azt sem tudom ,
ki vagyok Nélküled.
Álmaimban benne vagy,
Mosolyogsz, beszélsz hozzám,
Azt hiszem, hogy visszakaptalak,
Aztán jön az ébredés, a reggel,
Valóság újra kiszakít belőled,
Minden ébredésben, ujabb fájdalom.