Vendégkönyv

Imádott Kincsem, Egyetlen Drága Gyermekem, Drága Gabika ! 

Az ember l rádöbben, hogy az életében minden, ami igazán értékes volt, az a szeretetből fakadt. Azok az apró pillanatok, amikor szeretett és amikor viszontszerették. Most, hogy itt állok a szomorúság legmélyén, ahol az árnyak uralkodnak, és a csend fülsiketítő, azon kapom magam, hogy egy olyan félelemmel nézek szembe, amit eddig nem ismertem. Nem a haláltól félek, annak ismeretlen rejtélyeivel és sötét árnyaival. Nem. Ez valami sokkal mélyebb. Az élettől félek.

Amikor elvesztettelek, mintha önmagam egy része szakadt volna ki belőlem. Mintha egy végtagomat veszítettem volna el. Minden lépés, amit azóta tettem, árulásnak tűnik, minden lélegzetvétel emlékeztet arra, amit elveszítettem. A világ körülöttem elszürkült, tompa lett, mintha valaki ellopta volna belőle az összes színt, az összes jelentést. Csak egy üres vászon maradt, amin már nincs semmi, amit igazán látni érdemes.

Minden reggel félelemmel telve ébredek. Félek attól, hogy szembenézzek egy újabb nappal nélküled. Félek a csendtől, ami olyan súlyosan telepszik rám, hogy alig kapok levegőt. Félek, hogy nélküled kell továbbélnem.

De tudom, hogy meg kell találnom a módját, hogy tisztelegjek az emléked előtt. Hogy a szeretet, amit megosztottunk, ne vesszen el. Lesznek napok, amikor a fájdalom olyan erős lesz, hogy úgy érzem, nem bírom tovább. Lesznek napok, amikor az élettől való félelem szinte elviselhetetlen.

De az emlékeidbe kapaszkodom. Az együtt megélt pillanatokba, a nevetésbe, a szeretetbe, amit adtál. Minden fájdalmam ellenére ezeket őrzöm, mert ezek az emlékek adják az erőt, hogy még egy lépést tegyek. Talán a világ sosem lesz ugyanolyan nélküled, de a te szereteted, a te emléked az, ami megmutatja, hogy hogyan találhatom meg újra a fényt ebben az árnyékban.

Én igy érzek minden egyes szava , betüje igaz. Nincs olyan nap , hogy ki ne menjünk hozzád, ezzel nincsenek igy az ismerősök, akikre örökre  haraggal gondolokk, már nem is gondolok, számomra halottak. 

Tudod drágám , hiszen láttad , mik zajlottak le, akinek előre odaadtunk 2.000.000.- Ft-ot, hogy járjon ki hozzád nem tette még azt sem meg. 

Mit gondolt csak ugy ajándékba, a semmiért? még csak egy szál virágot sem vitt ki a nyomorult . Aki kijár hozzád annak igyekszem meghálálni, anyagilag és hozzátartozója látogatásával. Soha sem maradtam adós. 

Akiben még biztunk azok is egy nagy NULLÁK, szivesen fogadták a gyermekeinek vett ajándékot, pénzt, apa és én amit tudtam a segitségünket. De hát saját családtagját is nagy ivben ...... Jellemtelen senkiházik. 

Bizom benne és remélem is hogy a sorstól visszakapják rendesen, ugy ahogy ők tették.  SOHA  ne legyen egy szál virág sem a nyughelyükön,SOHA ne látgassák őket ezt kkivánom.

NEM BIZUNK SENKIBEN, de benned volt a bizodalmunk és a legdrágább gyermeket el kellett vennie annak a kaporszakállunak. .....

A düh tombol bennem és nem csillapodik  egyáltalán, a fájdalmam örök. 

Bocsáss meg édesem ennek ki kellett jönni, nem azért hogy mások olvassák csak NEKED Drága Angyal. 

Szeretettel emlékére !

Drága, Felejthetetlen, Imádott Gyermek !

Tudom,

értem én,

de még mindig fáj...,

Lelkem nem enged el,

nem érti,

hogy már messze jársz.

Más lett otthonod,

és más lett hazád.

Égi otthonodba,

csillagokkal üzenem:

Szívemben mindig velem maradsz,

Soha nem feledlek!

Örökké szeretlek !

SZIVBŐL,SZERETETTEL ÉRTED.

Szeretettel emlékezem ! 

Angyali Gabikka, Imádott Gyermek !

Nem néznek már Rám a Gyönyörü szemeid, 

Nem lehetek többé Édesanyád a valóságban Neked. 

Míg létezünk nem feledünk, emlékezünk, 

Járjuk a temetőt, mert Te ott nyugszol régen,

Nagyon szeretlek kedves, Drága Gabika, 

Életünknek kevés értelme van. 

Csupán csak az, hogy míg létezünk ,

Virágok boritják nyughelyed. 

Nagyon szeretünk és Hiányzol örökké. 

Szeretettel, fájó szívvel gondolok Rád !

Édes Kincsem, Imádott Gyermekünk! 

Élni  anélkül, 

ki nélkül nem lehet,

Könnyek között félve, 

türni az életet.

Továbblépni akkor is,

ha a szív erősen vérzik,,

S örökké várni,

ki már nincs itt.