"Emlékezzetek, csak annyit kérek tőletek,
Emlékezzetek milyen volt és milyen lehetett volna veletek.
Emlékezzetek, s kérlek ne felejtsetek.
Emlékezzetek és a végen túl is szeressetek.
Emlékezzetek s akkor talán örökre veletek lehetek."
"Emlékezzetek, csak annyit kérek tőletek,
Emlékezzetek milyen volt és milyen lehetett volna veletek.
Emlékezzetek, s kérlek ne felejtsetek.
Emlékezzetek és a végen túl is szeressetek.
Emlékezzetek s akkor talán örökre veletek lehetek."
Drága Gyermekünk, ki kell hogy irjuk magunkból.
Nem és nem nyugszik meg a lelkünk,
A düh még mindig tombol bennünk,
Nem és nem szabadulunk az emlékektől.
Fájdalmas de igaz , harcoltunk egyedül.
Volt egy sz.... aki nem hitte el betegséged,
Igen lemerjük irni, élje át , majd megtudja
min mentél keresztül, mik voltak a gondolataidban.
Az utolso emailt amit irtál neki, nem hatotta meg.
A gyász körbeveszi napjainkat. Cipeljük a
vivódásainkat, küzdelmeinket. fájdalmainkat.
Vannak napok mikor picit könnyebbé,
elviselhetőbbé válnak. Aztán jön egy másik
nap, egy uj nap, ami ismét padlóra küld.
Ott érezzük magunkat a verem mélyén,
a leirhatatlan fájdalom közepette.
Ez igy megy csak amíg létezünk.
Mások számára érthetetlen a gyászunk,
Nekünk meg az ők hozzáállásuk elfogadhatatlan.
Nem értik, miért nem engedtünk még el,
Akit szerettünk és a mai napig is úgyanúgy
s z e r e t ü n k és szeretni fogunk.
Miért gyászolunk még mindig?
Miért járunk naponta a temetőbe?
Mert lelkünk kicsit igy nyugszik meg.
Nem mindenki van ezzel igy.
Eltemeti szeretteit és éli vígan az életét.
Miért gyászolunk még mindig?
Jogunk van gyászolni amíg akarunk.
Jogunk van az érzéseinkhez,
Szabad hogy fájjon, szabad szétesnünk,
és nem szabad azzal foglalkozni azzal,
hogy mit gondolnak erről mások.
A gyász a miénk ! senki másé.
Bár itt lehetnél velünk , látogatnál .
Mert ez nincs rendjén, hogy a
Temetőbe kell mennünk virágokkal.
.jpeg)
.png)
Édes, Imádott Gyermekünk.
Sajnos nem jössz már,
s nem hallom a hangod.
Még a gyertya
lángja sem enyhiti hiányod.
Egyre csak múlnak a
napok, a hetek, évek,
De a hangod csak azt súgja :
Sajnos nem jöhetek .
Emlékezem...
EMLÉKEZEM...SZOMORUAAN.
Értük ég e gyertya, mit tiszta szívből gyújtunk,
Fénylő lángja mellet képük után nyúlunk.
Ez maradt csak róluk, mit minden nap megnézünk,
S minden kedves szavat, léptet felidézünk.
Drága Csillag, Imádott Gabika !
Minden este egy gyertyát gyújtok Érted,
A lángjában az arcod látni vélem.
Az arcomon egy könnycsepp indul útra,
Tudom, egyszer majd találkozunk újra!
Gondolatban mindig itt vagy Velem,
Mert örökkön- örökké nagyon szeretlek.
(3).gif)
Örök szeretettel !
Gyertyát gyújtok,érted égjen fényesen,
Emlékezem fájón csendesen.
.jpg)
SZOMORU SZIVVEL RÁD EMLÉKEZVE.
Fájó szívvel emlékezem !
.jpg)
